 |   |
Nem táncolok a síron, ennyire morbid nem vagyok, csak próbálom messziről benézni az egészet. Repülni még nem tudok, létrát nincs kedvem hurcolni ki s be, úgyhogy ráállok, hogy rálássak. Így alakul, ha elég éberen kitalálom az apróbb formákat is, vagyis nem csak kézzel, hanem aggyal is, akkor nem kell szégyenkeznem felette, rajta leszek.
Továbbra is dolgozom, már kész az inda, elkezdtem írni is, a betűket, a nevet ... Szegény! Szegény mindnyájan, előbb utóbb mindnyájan, ez vígasztal, és faragok tovább, kanyargóznak az indák, a levelek. Nemtom milyen növény, valami kompozit, szőlő és akanthusz keveréke tör az égbe. A sarokcsiszolóm meg szervízre szorult, ha meggyógyul folytatom a rózsaablakot is. Addigra minden más meg lesz faragva. A betűket kell majd még aranyozni, aztán fordítom, akarom mondani fordítanám, ha nem lenne olyan nehéz. Így targonca meg vagy négy ember lesz szükséges a manőverhez. Erről szólnak mostanában a rémálmaim. Van is min izgulni, de majd csak kitalálom, majd csak meglesz ez is. Július végére meg kell legyen az egész, ha nem dől össze a világ, de legalábbis az én kis világom, meg is leszek nagyjából. Szép munka, de jobb lenne ha nem sír lenne, hanem templom, és a mesterem is dolgozna rajta meg még sokan, és hatalmas katedrálist építenénk! Az Istennek házat, olyat amilyent régen is, mert van Isten és olyan, amilyen régen is volt!