2010.08.01. 22:33:00 22:33 Kor: 14 yrs



Műhely fölött az ég! Rajzot is készítettem egy hasonló felhő konfigurációról, de az nem volt így összeverve! Kék, lila, sárga, vörös foltok nem tarkították az ábrázatját, szép égszínkék - fehér volt még. Nem tudom miféle égi marconával találkozhatott útja közben, de nem volt éppen kegyes hozzá, helybenhagyta rendesen! Nem rajzoltam le, mert úgysem hitte volna el nekem senki, hogy nem én vagyok ilyen lila művésznő, meg mert épp se türelmem, sem időm nem igen volt! Se elszánásom, mert egy ilyen felhőség - őfelség hamar tovaszáll ám, még így összeverten is! Nagyon ott kell lennie az embernek, meg a kezének, hogy fogjon is valamit a papíroson, ahogy öregebbik nagyanyám nevezte ezt a vékony fehér cellulóz készítményét az embernek! Most írok mindenfélét, csak épp semmit, "nyaralok". 

Aztán meg szépen gyülekeznek a köveim is! Hát kő ez nekem, kérdem én mindig, hát hogyne kőne, mondom is rá tüstént. Megérte! Ebből a szempontból mindenképp, erre mondják, ha ez nem lett volna, hülyén haltam volna meg, há' lehet, hogy nem pont így! De télleg, most nem irónizálok, télleg így van! Ezt ki kellett találni, ha nem is lett volna, de mivel vót, méginkább! Én meg befejezem ezt a napló - agy - túrámat, és nyugovóra térek, térjenek Önök is!