2010.06.20. 22:18:00 22:18 Kor: 14 yrs



Megnéztem tehát a Saint Denis Bazilikát is, ahol mint meséltem, oly szelíden imádkoznak a jóurak! Amikor az ember már márványból van, könnyű jónak lennie, úgy tűnt legalábbis! Csöndben voltak, nem ugráltak, nem perlekedtek a sok túristával, pedig nekem néha lett volna kedvem leütni egyiket másikat, de én is jó voltam, csak nekem nem esett olyan könnyen mint a márvány alakoknak. Nekem uralkodni kellett magamon, rajtuk uralkodott már a halál, meg a márvány! De komoly szobrok ezek, karakteresek, kidolgozottak, stílusosak, jó volt nézni őket! Szinte észre sem vettem, hogy megint egy csodálatos gótikus katedrálisban sétálgattam, annyira átvették a vezető szerepet. Nem véletlen, az urak holtukban is uralkodnak. De a lényeg a lényeg, hogy ilyet még nem láttam, örülök nagyon, hogy egy szerzetes barátném a figyelmembe ajánlotta ezt a helyet! Én is ajánlom minden arra látogató figyelmébe, Párizstól Északra Saint Denis-ben, a metró kimegy odáig, könnyen megközelíthető, könnyebben mint a Nap király palotája! Röpke 4 napos utam során sokat üldögéltem még vizek mellett is esténként, pihentem, rajzoltam, majd láthatóvá teszem azokat is esendő mivoltukban, nemcsak a tökéletes gép-képeket!